Pixelektől a panelekig

ReVizitor

A Dummy's Guide to Danger

Bábu vagy...

2017. szeptember 07. - SnakeHipsBoy

No, kérem. Ráakadtam egy számomra újszerű és érdekes képregényre. Nagyon bejött, így gondoltam, megosztom a nagyérdeművel is a felfedezést. Kétszer négy füzetes sorozat, gyorsan végig lehet rajta szaladni, de minden oldala arany!

89953-18156-106349-1-a-dummys-guide-to-d.jpg

A szóban forgó darab nem más, mint a Viper Comics gondozásában megjelent A Dummy's Guide to Danger (illetve annak folytatása, ami a Lost At Sea alcímet viseli). Már a címe is szójáték (A "Dummies' Guide" angol nyelvterületen a kezdők kézikönyvét jelöli, míg az azonos kiejtésű "dummy" bábút jelent.), és ennek megfelelően szinte minden panelre jut egy szójáték, beszólás, poén csattanó. Emiatt tartalmasabb, mint egy átlag képregény, és tovább is tart elolvasni, mint azt a terjedelemből előzetesen várnánk.

Főhősünk, mint minden valamirevaló detektívtörténetben, egy magánnyomozó, nevezetesen Alan Sirois, a szokásos keményfiú, talpraesett akcióhős. Csakhogy nem egészen százas. Konkrét elmeorvosi eset, mivel kényszerképzete, hogy a hasbeszélő bábúja, Mr. Bloomberg egy elő személy, aki az ő ex-zsaru partnere. Mr. Bloomberg azért nem tud járni, mivel egy rendőri akció közben hátbalőtték, mert élő pajzsként Alan elé vetette magát. Ezért Alan bűntudatból befogadta, ápolja és folyamatosan cipeli magával. Nyilván adott a terep az ebből fakadó helyzetkomikumnak, de jó értelemben véve nem erre épít a képregény. Alan dilijén a legtöbb szereplő hamar túlteszi magát, illetve sokan már tisztában vannak vele. Több poén Mr. Bloomberg stílusából fakad: mindenkinek beszól, káromkodik, zsörtölődik (azaz Alan szociális korlátoktól mentes oldalát személyesíti meg; magyarul: ordas nagy paraszt).

Az első négy kötetben hőseink egy Húsgyűjtő (Flesh Collector) néven üzemelő sorozatgyilkos nyomába erednek. Közben Alan is gyanúba keveredik (a skizofrén hasbeszélés bábuval hobbi nem segít a helyzeten), egy hollywoodi sztárocska áldozatul esik, Alan kvázi-ex-csaját elrabolják, és közben mi is találgathatjuk a gyilkos kilétét.

1233571-a_dummy_s_guide_to_danger_lost_at_sea_2_page_1.jpg

A második négyes egy óceánjáróra viszi szereplőinket, ahol Agatha Christie Tíz kicsi négerérét felidézve egyenként hullanak az utasok, a tettes pedig nyilvánvalóan a luxusutazás résztvevői vagy a legénység tagjai között rejtőzik. A poénok, a történet és a rajzok is hozzák az első sorozat szintjét, a végén szinte sajnáltam, hogy vége van és adná magát egy harmadik "évad", de sajnos a 2008-as megjelenés óta erre hiába várunk.

A fentiek után nem titok, hogy a képregény erőssége elsősorban a párbeszédekben mutatkozik meg, a rajzok átlagosak, nem fotorealisztikusak, de nincsenek eltúlozva sem, letisztult, kellően részletes, kellemes látványt nyújtanak, Ron Chan keze munkáját dícsérik, aki dolgozott már a Marvelnek, a DC-nek és a Dark Horse-nak is. (Egy neten olvasott vélemény szerint "pszeudo-realisztikus", ezt a kifejezést ezennel loptam is.) A történetért Jason M. Burns a felelős, őt korábbról nem ismertem, ami nem is csoda, mert a The Expendable One az eddigi legjelentősebb műve (A feládozható; a hasonló című filmekhez nincs köze; egy halhatatlanságot szerző fickóról szól). Mai divatos szóval indie képregényes a pasas.

Talán egyértelmű, hogy erős angoltudással ajánlott csak, de aki szereti a képregényt, és bírja a nyelvet, annak szinte kötelező darab, főleg, hogy olcsón hozzáférhető, akár digitális formában is. Szóval olvassátok!

Tex Murphy - Mean Streets

Képtalálat a következőre: „tex murphy mean streets”

 

Nemrég egy GOG leárazás keretében jutottam hozzá bagóért a Tex Murphy sorozathoz (az utolsó részt, a Tesla Effect-et kivéve). A kronológiai sorrend megszállotjaként a sorozat indító darabjával, az 1989-es Mean Streets-szel kezdtem emlékeim felelevenítését.

A játékot az Access Software fejlesztette és adta ki DOS, C64, majd egy évvel később Atari ST és Amiga platformokra. Utóbbi a legjobban kinéző darab (manapság enhanced versionnek hívhatnánk :) ), de ez a cikk a legelterjedtebb, DOS-os verziót veszi alapul.

A játék PC-n az elsők között alkalmazott 256 színt felvonultató VGA grafikát (mármint az, aki anno megengedhett magának a hardvert, csakúgy mint manapság a 4K, 60fps, HDR géminget; a többieknek maradt a 16 színű opció). Ezen felül a hangtechnika is virított: egy érdekes megoldással (aka RealSound) a PC speakerből csiholtak ki digitalizált hangot (beszédet is!) még jóval a hangkártyák elterjedése előtt. Érdekesség még továbbá, hogy a játék egyik fejlesztője, Chris Jones alakította a főhős Tex-et (az első játékban még csak az állóképeknek állt modellt, a későbbi részekben már a filmbetétekben formálta meg a karaktert).

A játék egy disztopikus (3. vh. utáni) cyberpunk világban játszódik, azon belül is az USA nyugati partján, ahol mindennapos az erőszak, a mutánsok, a videofon és a repülő autók. A hangulat és a látványvilág sokat kölcsönöz a Szárnyas Fejvadász c. remekműből és a film noir világából; ez az ötvözet a mai napig működik, amihez a retrofuturisztikus dizájn is hozzájárul.

A történet is egy 40-es évek beli klisével kezdődik: Tex Murphy (a címadó főszerplő) egy sokat látott detektív, akihez egy szép, radioaktív viharoktól mentes, szeptemberi napon 2033-ban becsenget egy gyönyörű fiatal nő Sylvia Linsky (komolyan, folyamatosan utána kell néznem, hogy melyik "i" "y"...). A hölgy édesapja halála ügyében fordul főhősünkhöz. Dr. Carl Linsky, a San Francisco-i Egyetem néhai, nagyrabecsült professzora öngyilkos lett (a Golden Gate-ről vette magát a mélybe); legalábbis a hivatalos szervek álláspontja szerint. Persze lánya ezt a hiptézist nem támogatja, ugyanis szerinte apuci gyilkosság áldozata lett, mivel állítólag valami titkos projekten dolgozott, és a halála előtti napokban amúgy is elég furcsán viselkedett.

A történetet egy egyoldalas szöveges rész vezeti fel, illetve a játékhoz mellékelt kézikönyv taglalja részletesebben(akkoriban ezeknek fontos szerepe volt, most digitálisan, pdf formátumban mellékelik). Az irányítás teljes mértékben billentyűzetről történik a kor divatjának megfelelően (értsd: az egér alkalmazása meglehetősen ritka volt).

Tehát, szpojleralert, satöbbi:

Szilvi hozzánkvág 10.000 zöldhasút meg némi címanyagot, amivel minden, magára valamit is adó detektív elindulhat a magánnyomozás rögös útján. Rögtön Tex repülő autójában találjuk magunkat; a játék során végig ezzel közlekedünk a helyszínek között. A belsőnézetes, szimulátorszerű megvalósítás lehetővé teszi a szabad repkedést, de felesleges, mivel az "A" gomb megnyomására autopájlot módban érhetjük el úticéljainkat. Itt csupán az adott hely GPS koordinátáit négyjegyű navigációs kódját ell bepötyögni. Alig helyezzük el hátsó fertyályunkat a szintibőr autóülésen, már jön is a faxcunami (igen, fax, igen, 2033-ban, szóltam, hogy retrofutúr van...): Tex asszisztense, Vanessa küld némi kapcsolódó anyagot. A későbbiekben hozzá fordulhatunk közérdekű adatigényléssel (címek, nevek, info), vagy alvilági kontaktunk, Lee is segíthet, de ő némi pénzmagot is vár cserébe. Őket az autóban ülve (vidfonon) a "V" és az "L" gombokkal érjük el.

Egy adott címre megérkezve legtöbbször egy párbeszéd-ablak fogad, ahol teljes neveket begépelve szerezhetünk információt és további navkódokat az ott tartózkodó delikvensektől. Rosszabb esetben egy oldalnézetes lövöldözős rész fogad, ahol guggolva-araszolva előrehaladva kell elérni célunkat. Néhány helyszínt viszont kalandjáték-szerű játékmenettel fűszerezve kutathatunk át: ilyenkor Tex-et a nyilakkal irányítjuk. Ha bizonyos tárgyhoz elég közel vagyunk, akkor azt megnézhetjük, felvehetjük vagy egyéb módon manipulálhatjuk (kinyit, olvas, be/kikapcsol, stb.) egy menüs rendszerben. Az értéktárgyak eltulajdonítása után azokat jó pénzért zaciba csaphatjuk, amire szükségünk is lesz, tekintve hogy a jövő Frisco-ja - a mai Orbanisztánhoz hasonlóan világban teljesen elképzelhetetlenül - a korrupció melegágya, azaz egyes információkat csak a tenyérviszketés bankórátétes orvoslása után kapunk meg a nyomozásunk során meglátogatott emberektől ("Bribe"). Egyesek viszont csak a nyers erőszakból értenek: őket a "Threat" opcióval bírhatjuk jobb belátásra.

A nyomozás során aztán természetesen kiderül, hogy Dr. Linsky-t valóban eltették láb alól, méghozzá egy agymanipulációs szuperszámítógép, az Overlord (Nagyúr) segítségével, amit ő és még pár tudóstársa fejlesztett egy MTC nevű cég megbízásából. Amikor Linsky rájött, hogy a cég az új neofasiszta Törvény és Rend (Law & Order) párt fedőszervezete, akik a géppel világuralomra törnek, ki akart tálalni, ez lett a veszte (bár a tudósokat, miután elvégezték a feladatukat, amúgy is likvidálták volna). Tex célja a tudósok laboratóriumainak és lakásainak felkutatása, és az Overlord megsemmisítése, amihez össze kell gyűjtenie 8 chipkártyát és a hozzájuk tartozó kódokat. Természetesen sikerül neki, és a noir-os stylushoz méltóan detektívünk Szilviával az oldalán belemegy a naplementébe.

Összességében a Mean Streets, mint játék a mai napig megállja a helyét; már annak, akit kicsit is vonz a retrografika és a szájberpank stílus. Sok jegyzetelést igényel, ugyanis naplózás nincs, de ez is csak a beleélést növeli, igazi nyomozós érzés az infókat papírra vetni. Nagy élmény lépésről lépésre felgöngyölíteni a szálakat és látni a lassanként kibontakozó történetet. Korához képest progresszív a játék, már ami a több játéktípus (kaland, akció, szimulátor, puzzle) vegyítését illeti, bár az autopilotos és lövöldözős részek inkább idegesítőek egy idő után, de előbbiek alatt átnézhetjük az addigi infókat, míg utóbbiak valóban visznek némi változatosságot és kihívást a játékmenetbe (csak mentsünk sűrűn!).

A kalandjátékok és a sorozat kedvelőinek mindenképpen ajánlott! 

Mi ez?

Sziasztok!

Üdvözlünk a frissen indult ReVizitor blogon!

Nos, ez a blog egy amolyan egyvelege mindenféle retro és kevésbé retro, de mindenképpen geek ("kocka") témájú kritikának, érdekességnek a szakmaiság és az objektivitás igénye nélkül.

Reméljük jövőbeni bejegyzéseink olvasgatása okoz neketek néhány kellemes percet!

Üdv,

ReVizitor Szerk.

süti beállítások módosítása